Sok új ismeretséget kötöttem az elmúlt időszakban, amely nagyon sok pozitív energiával tölt fel, de be kell vallanom, piszkosul nehéz az ismerőseimmel való kapcsolattartás...valószínűleg ilyen szempontból én abba a kategóriába tartozik, aki könnyen köt új ismeretséget, de azokat hosszú távon nem, vagy csak nagyon nehezen tud fenntartani.
Érdekes volt számomra (hozzáteszem nagyon jól esett), hogy az egyik volt tanárom, jelenleg kollégám, sőt kettő, meghívott magukhoz ebédelni. Tudom nem nagy dolog, de nekem az. Olyan jó őket más közegben is látni, bár mindkettőjükkel elég jóba lettünk az utóbbi időben pedig az egyikőjüktől remegő gyomorral féltem diákként), de sok pozitív gondolatot kapok tőlük, ami nekem nagyon kell. Sajnos egy korábbi barátságom meglehetősen megromlott, az okát nem igazán tudom, de sokszor bánt, de sokak szerint nem érdemes, egyre inkább látom, hogy szerintem se, de én senkivel sem szeretek rosszba lenni. A másik dolog, hogy ez tudom, hogy nem kivitelezhető.
Érdekes dolog látni azt, hogy elismerik amit eddig csináltam, mondjuk úgy, hogy a szakmában. Például a jövő héten felkértek egy előadásra (felkértek :) tudom, más azt mondaná, hogy ez semmi, de nekem ad egy plusz löketet a továbbiakhoz, és elfogadták az ország egyik legnevesebb konferenciájára 3 előadásunkat. :)
Sűrű lesz a félévem, mert elképzelhető, hogy a következő félévemet Amerikában töltöm (a begyűrűzött válság miatt nem mentem most), de jobb is így, erre fel kell készülni lelkileg, nyelvileg, stb...
És itt életem egyik legnagyobb kihívás a jogsi (most lehet nevetni). Igen, nekem bonyolult, bénának érzem magam, sokszor elhibázok még ezt-azt. A legfőbb bajom, hogy nem csinálja más ismerős, mert nekem kellene az, hogy megbeszéljem valakivel, hogy mit rontok el, vagy látnám más hogy csinálja, aki még nem gyakorlott vezető. Kihívás, és mivel maximalista vagyok meg fogom csinálni, de addig parázok még rajta egy csöppet...
