Nem tudok elfogulatlanul írni a témáról, ugyanis nővérem is tanár, illetve én is annak készülök. Nagyon bánt, hogy ennyire nincs megbecsülve ez a szakma.
Emlékszem rá, hogy mikor általános iskolás voltam (kis falusi iskolában, ahol 5-en voltunk egy osztályban) nagyon tiszteltünk és kicsit tartottunk is a tanárainktól. Szinte szomjaztunk egy kis elismerésre, és ha ezt megkaptuk, nagyon boldogok voltunk, megvolt a további tanuláshoz a motivációnk. Úgy neveltek mindkettőnket a szüleim, hogy a tanárokat tisztelni kell, és amit mondanak meg kell csinálni, mert az a mi javunkra válik majd, és igazuk volt. Soha nem vonták kétségbe a tanárok szavait, és én ezt így érzem helyesnek. Több példán keresztül is látom, hogy mennyi ismeretet kell ahhoz valakinek elsajátítani, hogy pedagógus lehessen...ez sem az a szakma, akihez mindenki ért, bár sokan ezt hiszik...sajnos.
Emlékszem általános iskolásként mekkora öröm volt, mikor családlátogatásra jött hozzánk az osztályfőnök, én azt szinte kitüntetésnek éreztem, büszke voltam, hogy bemutathatom neki azt a helyet, ahol élek.
Gimnáziumban az informatika tanárom volt rám a leginspirálóbb hatással Egy körülbelül 50-es éveiben járó "Zolibácsi" volt, aki nagyon is szigorúan bánt velünk, de értékelte ha valakit érdekelt az informatika és sokat segített. Nagyon sokat kaptam tőle, és bevallom a főiskolán is sokszor azokból az alapokból építkeztem, amit tőle kaptam. Nem volt harsány, és nem sokszor dícsért, de ha ezt megtette, annak hatalmas hatása volt rám, ránk. Őt tartom a mai napig a kedvenc tanáromnak.
Én az a fajta típus vagyok, akinek valamilyen szinten meg kell mondani, hogy mit csináljon és milyen határidővel, így tudok tervezni. Próbáltam már a megtanulok magamtól valamit technikát (önszabályozó tanulás), de nekem ez csak egy bizonyos fokig működik. Bár az tény, hogy az informatikánál ez működik, de a többi tárgynál nem nagyon...bár ahogy öregszünk, egyre jobban hozzá kell szokni ahhoz, hogy az információkhoz magunkon keresztül, saját erőfeszítéseink árán (sokszor kárán) kell rájönnünk, erre kellene jobban szocializálni a mai generációt is, az önálló, de megfelelően kritikus tanulási és információszerzési technikára. Véleményem szerint szükség van egy tapasztalt, szakmához értő mentorra, tutorra, tanárra. Akitől esetenként tudunk kérdezni, tanácsot kérni.
Éppen ma láttam egy kisfilmet, ami a Gyerekek Iskolájában készült, ahol a tanulók képességeik szerint egy osztályban differenciálva vannak oly módon, hogy ki milyen képességűnek ítéli meg saját magát (!!). Az órák nagy része kooperatív munkában zajlik, ahol a tanár szerepe inkább a megfigyelés, és esetenként a segítségnyújtás. Azt hozzá kell tenni, hogy integrált nevelés folyik, amelyben maximum 2 sérült tanuló is van egy osztályban. Nagyon tetszett a technika és a tanárok hozzáállása, példaértékű. És a gyerekek is élvezik, önállósodnak, megtanulnak csapatban dolgozni, és tolerálni a másikat (néha nekünk is kellene tőlük tanulni...)
A konnektivista módszerek nagyon tetszenek és például a fogalomtérkép készítési gyakorlatnak, amire itt tettem szert, a mai konzultáción is hasznát vettem. Úgy vélem, hogy egy kevert módszer, amelyben többféle technikát is beleviszünk, nagyon hatékony lehet. Ha lesz rá lehetőségem, természetesen használni fogom az itt tanulakat formális keretek között, informálisan mindennapjaimban most is használom :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése